

![]() |
|||
![]() Kávéházunkat 1988. decemberének utolsó napjaiban nyitottuk meg. A belsőépítész és iparművészek közreműködésével kialakított üzlet igényességével és hangulatával abban az időben egyedülállónak számított, és már a nyitás pillanatában nagy tetszést váltott ki a vendégek körében. A kávéháznak helyet adó épület érdekessége, hogy a római illetve a középkori városfalra támaszkodik. Jelenlegi formáját többszöri átépítés során a XVIII. sz. második felében nyerte el. A feljegyzések szerint az üzlet helyén egykor rézkovács műhely működött. A kávéház a nevét onnan kapta, hogy a várfal ezen részét a régi időkben így hívták. A zwinger szó ugyanis várépítési szakkifejezés, ami a várfalból előreugró, ráccsal ellátott védművet jelent. Az üzlet belső berendezése a 20. század elejének hangulatát idézi, ahol keverednek a stílusjegyek, de talán a Jugendstil szelleme érinti meg leginkább a látogatót, mely Hefter László iparművész réz és üvegmunkáinak köszönhető.
A finom kávék és sütemények mellett alkoholos és frissítő italok is megtalálhatók kínálatunkban az évszakokhoz igazodva. Ha megéhezett könnyű snack-ek, szendvicsek elfogyasztására is betérhet hozzánk. (link a választékra). Állandó akciókkal igyekszünk kedveskedni vendégeinknek, úgymint - egy csésze cappuccinot és hozzá egy péksüteményt rendkívül kedvezményes áron kínálunk - naponta 16 órától happy hours – minden sütemény fél áron fogyasztható - elvitel esetén a süteményekre 20% kedvezményt adunk Gyermekének születés- vagy névnapja van? Ne fáradjon annak megszervezésével, hívja el hozzánk a barátokat! Zártkörű gyerekzsúrok megszervezését vállaljuk 17 órától. Sütemény, szendvics, léggömb-dekoráció, zene, tánc – mindarról ami a jó hangulathoz kell, mi gondoskodunk! |
![]() 9400 Sopron, Várkerület 92. Tel.: + 36 (99) 340 287 Nyitva tartás: Hétfő - Szombat 8.00 - 19.00 óra Észrevételeivel, kívánságaival, javaslataival keresse munkatársunkat: Dömötöri Noémi üzletvezető Tel.: + 36 99 / 340 287 E-mail: zwinger@domotori.hu |
||
|